Szülésfeldolgozás

Szerelem, csodás baba várás, szülés majd távolodás. Sok családban ez a forgatókönyv. Az anyasággal egy új minőségbe születünk, amit addig még nem tapasztaltunk meg. Ugyanakkor a felemelő érzéssel sok testi és lelki változás is bekövetkezik. Nemcsak a hormonális változások miatt, hanem mert elindulhatnak bennünk félelmek, aggodalmak. Megváltozhat a férfihez való viszonyunk.

Vajon még mindig tetszem neki? Lehet viszolyog attól, amit látott a szülés alatt, kinyúlt a hasam, csíkos a bőröm – biztos nem bántana meg, de így nem kívánhat igazán. Lehet szorongás amiatt, hogy az intim területek már nem olyan feszesek – csökken az élvezeti élmény, erről persze még beszélni is szégyenletes. Lehet tényleges fizikai fájdalom a szexuális együttlét során akár még lelki eredetű is, hiszen ha a szülés traumatikus volt és mély fájdalomélmény kapcsolódik hozzá, akkor minden együttlét aktiválhatja ezt.

Ha bezárkózol, akkor egyre nő a távolság és a párod nem tudja mi az oka, hogyan segítsen. Persze mondhatod, ő nem élte át, elképzelni se tudja, de talán te magad sem tudod mi zajlik benned, miért reagál így a tested.

A férfi mit él meg? (Ideális esetet nézünk.) Tiszteletet, hálát érez, hogy életet adtál, valami olyat teremtettél amire Ő egyedül nem képes. Közben vágyik rád, a közelségedre, hogy a sok “koplalás” után újra az övé legyél. A teljes figyelmed, odaadásod az övé. Nem azon szorongva, jaj fel ne ébredjen, vagy ha már nagyobb a gyermek, be ne jöjjön, nem azt akarja érezni, hogy jó, legyünk túl rajta, hanem azt a szenvedélyes, játékos szexi nőt keresi, aki előtte voltál. Könnyen átcsaphat vádaskodásba, ki miért nem érti a másikat…

Nő a távolság, ha nincs meg az intimitás, akkor jó esetben is csak együttműködő bajtársak lesztek. Ekkor szokott a férfi (persze van, aki nem csak ekkor, és van, aki ekkor sem) máshol keresni “vigaszt”, izgalmat, szexualitást. Nem akarom ezzel felmenteni a férfiakat, csak inkább arra felhívni a figyelmet, hogy ne legyünk áldozatok.

Mennyivel könnyebb hibáztatni a külvilágot, a körülményeket, a férfit, mint megkeresni magamban a fájó vagy épp üres érzéseim mély kútját. Nem az a cél, hogy megfeleljünk a külvilág “mintaanya” elvárásának, vagy a “női kötelességünknek ” a párunk felé, és még csak az sem, hogy “anyarobotok” legyünk gyermekünk felé, akiért mindent feláldozunk. A célunk az legyen, hogy megtaláljuk önmagunk egyensúlyát, értékelését és örömét.